A repó elnevezés a „sale and repurchase agreement” kifejezés rövidítése, amit magyarul visszavásárlási megállapodásnak fordíthatunk. A repóügylet két tranzakció eredője, amelynél a felek a tranzakciókat egy csomagként kezelik. Az ügylet első lépése egy adott értékpapír (legtöbbször állampapír) prompt eladása vagy vétele, majdezt követően a prompt tranzakció fordítottjának megfelelő tranzakció egy előre meghatározott idő elteltével. A repóügyletnek tehát eltérő időpontokban két lába van, melyek közül az első az azonnali vagy prompt (illetve eladási) láb, míg a másodikat határidős (vagy visszavásárlási) lábnak nevezzük.
A repóügyletben a prompt pénz- és értékpapírmozgások egy előre rögzített későbbi időpontban ellentétes irányban megismétlődnek, ezért az ügyletet felfoghatjuk egy értékpapírkölcsön és egy ellentétes irányú pénzkölcsön eredőjeként. A repószerződések értelmében általában a kölcsönadott értékpapírhoz kapcsolódó jogok (árfolyam- és kamatjövedelem) az eredeti tulajdonost illetik meg. A repóügyletek célja mindig pénzkölcsön felvétele vagy adása megfelelő értékpapír-fedezete mellett, illetve specifikus értékpapírok kölcsönvétele. Az eredeti eladási és a határidős visszavásárlási árakat már az ügylet kezdetén megállapítják a felek. A két árat úgy határozzák meg, hogy azok különbözete megegyezzen egy fedezettel biztosított kölcsön kamatával.
A klasszikus repóügylet két szereplője az eladó (vagy kölcsönadó) – aki a kezdeti időpontban eladja értékpapírját, majd egy későbbi időpontban visszavásárolja azt –, valamint a vevő (vagy kölcsönvevő vagy befektető) – aki gyakorlatilag pénzkölcsönt nyújt értékpapír-fedezet mellett. Fontos megjegyezni, hogy a fenti elnevezések a kötvénypiaci terminológiát követik, és nem a pénzpiacit. Pénzpiaci terminológia szerint ugyanis kölcsönadónak a pénz kölcsönadóját, vagyis az értékpapír kölcsönvevőjét nevezik. Amennyiben a repóügylet a vevő befektetési szándéka által
motivált (vagyis pénzt akar kihelyezni), számára nincs jelentősége annak, hogy a fedezetként kapott értékpapír (collateral) pontosan milyen futamidővel, kamatozással stb. rendelkezik. Számára elsősorban az értékpapír hitelképessége és likviditása fontos, ezért legtöbbször állampapírokat használnak repóügyletek fedezeteként. (Bővebben ld. a hivatkozott forrás.)
A repoügyletek esetén aktív repóról beszélünk, ha a jegybank az ügylet induló lábán értékpapírt vásárol, így likviditáshoz juttatja a bankrendszert (likviditásbővítő művelet) és passzív repónak, amennyiben a jegybank értékpapírt ad el (likviditásszűkítő művelet). Mindkét esetben az ügylet lezárása során az induló ügylettel ellentétes műveletre kerül sor (aktív repó esetében tehát az értékpapír jegybanki eladására). A fedezett hitelnyújtásra és a repóügyletekre vonatkozóan a jegybank meghatározza azon értékpapírokat, amelyeket elfogad fedezetként megfelelő haircut (az értékpapír árából a becsült piaci kockázatnak megfelelő levonás) alkalmazásával.
Források:
Novák Zsuzsanna (2019): Monetáris politika. p. 31.
http://real.mtak.hu/103356/1/BME-PM%2007%20Nov%C3%A1k%20-%20Monet%C3%A1ris%20politika.pdf
2022. 10. 20.
Szakály Dániel – Tóth Henrik (2002): A repópiacok áttekintése, magyarországi tapasztalatok, lehetőségek. MNB műhelytanulmányok MT 17. pp. 6-7.
https://www.mnb.hu/letoltes/1-fej-hu.pdf
2022. 10. 20.
