Pénzmúzeum nyíl

jelzálog, jelzáloghitel, ingatlanfedezetű hitel, fedezettel biztosított hitel, fedezett hitel

A jelzáloghitel lakás vagy ház vásárlását teszi lehetővé. A jelzáloghitelt bankok, takarékszövetkezetek, illetve egyéb hitelintézetek nyújtják, a hitel biztosítékaként pedig gyakran maga az ingatlan szolgál. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a hitelfelvevő nem tesz eleget a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségének, a banknak jogában áll elbirtokolni, majd eladni az érintett ingatlant, hogy az érte kapott pénzből visszaszerezhesse az eredeti hitelösszeget. A fedezet egyfajta garancia arra, hogy a hitelező nem veszíti el a pénzét, még akkor sem, ha a hitelfelvevő nem fizeti vissza a hitelt a szerződésben foglaltak szerint. A jelzáloghitel esetében a kamat általában alacsonyabb, a törlesztési időszak pedig hosszabb, mint a fogyasztói hitel esetében.

Másképpen: a hitelek egyik legnagyobb csoportját az ingatlanokhoz köthető, úgynevezett jelzáloghitelek alkotják. Mivel ennél a típusnál általában nagy összeget kérünk kölcsön hosszú időre, a bank biztosítékot – fedezetet – kér cserébe. Ez általában maga az ingatlan, mégpedig oly módon, hogy arra úgynevezett jelzálogjogot köt ki a bank. Ez lehetővé teszi, hogy ha az adós nem tudja fizetni a részleteket, a bank a fedezetül felajánlott ingatlant eladhatja az így befolyt összegből biztosítva a ki nem fizetett tartozást és annak kamatait. Ingatlanfedezet mellett általában nagyobb összeg vehető fel hosszabb időre, más hitelhez képest kedvezőbb kamatozással. Jelzálogfedezet mellett ugyanakkor nem csak lakáshitelek igényelhetők. Vannak olyan jelzáloghitelek, melyeknél a fedezetet szintén az ingatlan jelenti, azonban felhasználása nem lakáscélhoz kötött, hanem szabadon fordítható bármilyen más célra.

Egy másik meghatározás szerint ingatlanfedezetű hitelnek nevezzük a fedezettel biztosított hitelt, amely az a hiteltípus, amelynél a hitelező zálogjogot szerez az adós valamely ingó vagy ingatlan tulajdonára. Ingatlan esetén ezt jelzálognak hívják. Ha az adós nem fizet, akkor a hitelező érvényesítheti a zálogjogot a vagyontárgyra, amely lehet ingatlan, gépjármű stb.

Források:

EKB Ismeretterjesztés – Kisokos: Mi a fedezet?

https://www.ecb.europa.eu/ecb/educational/explainers/tell-me/html/collateral.hu.html

2022. 10. 21.

Merényi et. al. (2016): Iránytű a Pénzügyekhez. Bemutató példány. A tankönyv a Pénziránytű Alapítvány támogatásával jelent meg.

https://penziranytu.hu/sites/default/files/tananyag/tankonyv/Iranytu_a_Penzugyekhez_Bemutato_peldany.pdf

2022. 10. 21.

MNB Fogyasztóvédelem, Pénzügyi Navigátor weboldalának pénzügyi szótára. A szótár elérhető a Pénzügyi Navigátor Mobilapplikáción keresztül.

https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/penzugyi-navigator/penzugyi-navigator-mobilapplikacio

2022. 10. 20.

Your Europe weboldal.

https://europa.eu/youreurope/citizens/consumers/financial-products-and-services/mortgages/index_hu.htm

2022. 10. 21.

Egyéb