A stabilizációs funkció azon a keynesi feltételezésen alapul, miszerint kereslethiányos állapotban a gazdasági tevékenység állami megrendelések révén fokozható (Keynes 1936). E harmadik funkció tehát a gazdaság rövid távú konjunkturális ingadozásainak kezelését hivatott felvállalni, ezáltal biztosítva, hogy az egyének rendelkezésre álló jövedelme stabil maradjon, ne változzék az üzleti tevékenységek diktálta ciklikus módon. A keynesi gondolatrendszerben e célt egyebek mellett a közmunkaprogram szolgálta, manapság pedig jellemzően az automatikus stabilizátorok (úgymint a progresszív adózás vagy a munkanélküli segély) látják el ezt a feladatot, bár a gazdaságvezetők időnként diszkrecionális (eseti) alapon is dönthetnek az aggregált kereslet befolyásolásáról. Míg korábban a gazdasági stabilizáció célja a teljes foglalkoztatottság megteremtésére irányult, ma már az első számú szempont a gazdaság kiegyensúlyozott és fenntartható növekedési pályájának támogatása, melynek eszköze mások mellett a monetáris és a költségvetési politika.

Források:

Keynes, J. M. (1936): General theory of employment, interest, and money. Cambridge, Harcourt. IN Benczes I., Kutasi G. (2016). Költségvetési pénzügyek. Akadémiai Kiadó.

https://doi.org/10.1556/9789630598422

2022. 10. 17.